Atavism

Vissza

A zenekart 2001. decemberében hárman alapították: Hende Balázs: ének, Horváth Richárd: gitár, Horváth Ádám: gitár. Kezdetben dallamos metált játszottunk, elég sok tagcsere történt a zenekarban, ami miatt nem haladtunk túl sokat. Az első komolyabb demót 2004 elején vettük fel, aztán 2005 januárjában rögtettük a Shimmering Souldemót. Ekkor már kezdtek jelentkezni enyhébb hc-s illetve ritmikus elemek a zenében, így már nem lehetett tipikus death metálba sorolni bennünket. A demo felvétel után nyáron felléptünk az Undead Festivalon, majd az EFOTTon, Velencén, ez utóbbi volt az első nagyobb koncertünk, előtte bp-i klubokban játszottunk leginkább. Az EFOTT után a WACKOR hívott minket őszi turnéra a NUKE társaságában, ami végre egy komolyabb lépés volt. 2006-ban is részt vettünk a Undead Festivalon majd a Woodrock Weekend tehetségkutatóján. Ősszel lassan kezdett körvonalazódni egy kisebb átalakulás mely egy-két dal formájában jelentkezett. Októberben a Baskíriával szerveztük meg az I. SoulSeeker Festival-t, melyet a jövőben folytatni fogunk tovább. Úgy érezzük, most zeneileg és emberileg is egy hullámhosszon vagyunk. Egy 2 számos demo-t vettünk fel, amit szeretnénk bemutatni lehetőleg minél több koncerten.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.