Bereczki Zoltán

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Első zenekara, a Styxe, ahol két évig dobolt. A Magyar Rádió kórusában is énekelt, ugyancsak két évig. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben jelent meg első szólólemeze Száz és címmel. 2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az Operett angyalai formáció hangszerelését, és az Operettszínáz Mozart! című produkciójának CD-jét. A nemrég megjelent Rómeó és Júlia CD is az ő nevéhez fűződik. 2006-ban eMeRTon Díjat kapott, Az év musicalénekese kategóriában. 2007-ben jelent meg Szinetár Dóra és Zoltán új CD-je, Musical Duett címmel
Szerepei:
Nick – Fame, Thália Színház Pilátus – Jézus Krisztus Szupersztár, Operettszínház Forradalmár – Utazás, Ferencvárosi Játékok Anucskin – Háztűznéző, Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad) Billy Finn – Chicago, Madách Színház Marius – Nyomorultak, Madách Színház Mercutio – Rómeó és Júlia, Operettszínház Ferenc József – Elisabeth, Operettszínház Gyertyatartó – A Szépség és a Szörnyeteg, Operettszínház Clifford – Kabaré, Súgó Raktárszínház A Szenátor – Helló! Igen?!, Súgó Raktárszínház Tony – West Side Story, Thália Színház Jay Morrison – Sors bolondjai, Vidám színpad Molina – A pókasszony csókja, Tivoli

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 14.