B. I. F. T.

Vissza

A Biatorbágyi Ifjúsági Fúvószenekar és a Füzes Táncegyüttes 20 éve, 1986-ban alakult meg a német nemzetiségi és a valaha Biatorbágyon virágzó, de addigra szinte elfeledett fúvószenekari és táncos hagyományok ápolására. A kezdetben kis létszámú együttesek folyamatosan gyarapodtak. Ma már a zenekar és a táncegyüttes közel 100 tagot számlál. Néhányan már a kezdetektől részt vesznek a munkában, és nagyon sokan vannak, akik 10-12 éve zenélnek, vagy táncolnak. A zenekarunk a Fúvószenei Szövetség Arany minősítését kétszer nyerte el és egy németországi minősítő hangversenyen is kiváló fokozatot kapott. Az évek során szakmailag mindig jól felkészült karmesterekkel és koreográfusokkal dolgoztunk együtt, így ma már több műfajban is képesek vagyunk kiváló produkciót nyújtani. A karmesteri pálca 2000 óta Kaszás Sándor kezében van, aki egyben a Sóskúti Ifjúsági Fúvószenekar vezetője is. Az Ő szakmai hozzáértésének, elhivatottságának, kitartásának köszönhetően a zenekar hatalmas fejlődésen ment keresztül, a repertoárunk jelentősen bővült. A táncegyüttes nemzetiségi produkcióinak gerincét a neves koreográfus Wenzl József alapozta meg. Jelenleg a szakmai feladatokat Szabó Julianna és Bunth Edina látják el. Munkájuk gyümölcseként a táncelőadások ma már nem csak a nemzetiségi hagyományok bemutatását jelentik. Az elmúlt 20 évben itthon és külföldön nagyon sok helyen felléptünk. A szakmai sikereinken túl igyekszünk méltóképpen képviselni Biatorbágyot és Magyarországot is. Hat alkalommal vettünk részt az Europeade Fesztiválon, mely a kontinens legnagyobb szabású népzenei és néptánc rendezvénye. A fesztiválra meghívást kapni megtiszteltetést és elismerést jelent.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.