Brüll Ede

Vissza

Weboldal: www.brullede.hu/

Basszusgitáros. 1978. május 4-én születtem Lengyeltótiban. Keresztnevem Dr. Smith Ede után kaptam. Bár általános iskolában is énekeltem már kórusban, zenélni-előadni gimnáziumban kezdtem komolyabban. Egy gimnáziumi zenekarban játszottam, aminek Waddisznók volt a neve. Akkor még a biológia, s fizika állt érdeklődésem középpontjában, majd 19 éves koromban felhagytam a természettudományos törekvéseimmel, s zenét kezdtem tanulni. Nagyon sokat köszönhetek a balatonboglári zenei életnek, Légrádi Antalnak, aki sajnos már nincs közöttünk. A rock zenei pályafutásom pár év múlva megszakadt, s egy jazz-trióban /Mammuth Trió/ kezdtem játszani, amit 3 év big- band követett. Ezt a zenekart Balaton Big-Bandnak hívják, s Korolovits Lajos vezeti. A zenekar felbomlott, s pár évig ennek utódzenekarában játszottam. Eközben már Budapesten éltem, s egyre több világzenei, s kortárs táncprodukcióban szerepeltem. Énekeltem Meredith Monk kórusában. A darabot 2002-ben mutatták be a Bartók Rádióban. Játszottam "kukán" egy londoni zeneszerző kortárs darabjában /Junk Koncerto/ Négy éve vagyok benne, a világzenei életben. Kezdetben a Quantum Tango, majd Héthatár, s egy éve megalapítottam saját zenekaromat, aminek zenéjét, s szövegét is én írom. A zenekar különböző műfajokat/latin, funk, rock /ötvöz a népzene /arab, afrikai, cigány, zsidó, szláv/ dallamvilágával. 2002-ben felvételt nyertem a Baptista Teológia egyházzenei karára. A főiskolán énekelni, kórust vezényelni, zongorázni, orgonálni, s végül basszusgitározni tanultam. Úgy gondolom, hogy ennek a 4 évnek köszönhetem, hogy bepillantást nyerhettem zenei stílusokba-formákba, a gregoriántól zenétől Bartókig. Sokat köszönhetek tanáraimnak. Főtárgy tanárom Almássi Kornél volt, de megemlíthetem a közelmúltban díszdoktorrá avatott Beharka Pál nevét, vagy Oláh Gábort, aki a Rádió kórusának tagja, karnagya. Zeneszerzés: Zenét 19 éves korom óta írok. Komponáló pályafutásom a kocsi hátsó ülésén kezdődött. Egyszerűen elkezdtem írni egy stílusgyakorlatot. Azóta több műfajban s stílusban próbálok ismereteket, tudást szerezni. Írtam már jazz kompozíciót, elektronikus zenét, szignált, népzenét, készül egy saját táncszínházas darab stb. A főiskolán rengeteg kórusművet kellett játszani, értelmezni, így bepillantást nyerhettem nagy mesterek formai- harmóniai világába. Jelenleg klasszikus zeneszerzést tanulok. Talán ennek köszönhetem, hogy ennyi műfajban tudok gondolkodni. Szeretnék reklámokhoz- előzetesekhez, filmekhez, darabokhoz zenét írni.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.