Digital együttes

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

A DIGITAL együttes azon kevés zenekarok közé tartozik, akik már 1985. szeptemberétől, azaz a megalakulásuk óta rendületlenül működnek. A zenekar vezetője egyben alapító tagja – Horváth János szólógitáros, énekes – már 1982. óta koncertezett rock zenészként az országban. 1985-ben bekövetkezett műfajváltás hozta létre a Digital együttest, amelynek akkori tagjai: Horváth József (Charle) dobos – Varga Ferenc ütős – Oltyán Attila basszusgitár – Vajk László billentyűs, kísérő gitáros, énekes, aki sokéves vendéglátós múltjával napjainkban is a Digital meghatározó egyénisége. Pataki Zoltán dobos már 13 éves kora óta dobolt zenekarokban. Jelenleg a Digital együttest erősíti, rendkívül rutinos zenész, vokalista. Az együttes főként a latin és a rock and roll, de minden egyéb műfajban is jeleskedik. Európa számos országában koncertezett, a legbüszkébbek az olaszországi Bibiónéban tartott koncertre, mert ott még magyar zenekar – a legjobb tudomás szerint – eddig nem játszott. A koncert szó a legjobb megfogalmazás a Digital bulikra, mert aki ismeri a zenekart, az tudja, hogy tényleg igazi koncert hangulat van itt-ott, egy-egy virtuóz gitárszóló, billentyű-szóló, illetve dobszólóval kiegészítve teszi rendkívül színvonalassá a műsort.Az együttes jelenlegi koncertjeit már Jankó és a Digital néven tartja – ami 2 kivételes tehetségű embert jelent: Ifj. Horváth János – Jankó és Horváth Tamás: gitáros, basszus gitáros, kongás, énekes, táncos. Ők ketten id. Horváth János fiai, s teljesen új színt hoztak a Digital életébe, mivel állandó szereplői az ATV Zeneexpressz, a BP TVműsorának illetve más televízió adókon is szerepelnek – Digitállal együtt – így az egész országban ismertté, közkedveltté váltak.Állandó vendégművészek: Mukli István – szaxofon, fuvola, hegedű és sok más hangszer mestere. Subecz Tamás ének, ütős hangszerek. Az Ő egyéniségük által, a Digitállal közösen, egy különleges hangszeres produkcióval motiválják a koncerteken a közönséget. Létezik egy különálló műsorpaletta, az ún. Gipsy swing műfaj elemeiből építkezik, amelyben Horváth János szólógitár, Vajk László ritmusgitár, Mukli István hegedűn jeleskedik. Két éve - számos nagysikerű koncertet tudhatnak maguk mögött, de ezek közül is kiemelkedő a Paksi Blues Fesztiválon való szereplés – ami számos világsztár között is osztatlan sikert aratott. A Jankó és a Digital számos nagykoncerten vett részt, többek között több – országosan ismert sztárok, sztárzenekarok között, mint pld. Demjén Rózsi, Horváth Charlie, Zanzibár, Dolly Roll, Gáspár Laci, Tóth Vera, Caramel, Rácz Kati, Komár László és sok más előadó.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.