Dogs

Vissza

Weboldal: dogs-zenekar.fw.hu/

A fegyverneki Dogs zenekar valamikor a ?80-as évek elején alakult. Az alapító tagok: - Négyesi Miklós ( bass.gitár ) - Budai László ( ének ), később ( bass.gitár + ének ) - Szabó Sándor ( dob ), - Nagy János ( gitár+ének ) Akkoriban is nagyon szerették a rock zenét a fiatalok, gondoljunk csak arra, hogy ott körül volt csúcson, több nagyon jó magyar zenekar ( P- Mobil, Beatrice, Piramis, Dinamit, Omega, H.B.B. ) stb. sorolhatnám hosszasan. Hiába volt kezdetleges a hangszeres tudásunk, igen gyengécske a felszerelésünk de a lelkesedésünk, a közönségszeretetünk, a zenében való hitünk, úgy látszik minden hiányosságot pótolt. Fellépéseink sok környékbeli fiatalt vonzott, akik kultúráltan szórakoztak, kikapcsolódtak. A Dogs-ban sokan megfordultak, szeretném név szerint is őket felsorolni: kezdeném a dobosokkal: Kovács László, Mészáros Mihály, Angyal Attila, Csejtei László gitárosok: Molnár Tibor, Dikácz Mihály billentyűs: Hapek Imre és még valakit meg kell említenem, aki nem más, mint Hornyák Öcsike, ( Zuhatag ) aki gyakran kisegítette basszus játékával a zenekart. Ha valakit kifelejtettem volna, elnézését kérem! A nagy áttörést 2000. év jelentette, amikor a mostani, legjobb, legkomolyabb formáció létrejött. Zenekarunk az óta működik töretlen sikerrel, a zenekar tagjai: - Olajos Györgyi ( ének, vokál, bill.hangszerek ) - Molnár Tibor ( ének, bass. gitár, vokál ) - Molnár György ( dob ) - Nagy János (ének, gitár, vokál ) Főleg motoros- találkozókra hívnak bennünket, de gyakran megfordulunk főiskolákon és középiskolákban is, mint visszajáró vendég. Mára már évi 50-60 koncerttel büszkélkedhetünk, sőt 2007-ben, előre láthatólag, meg is haladjuk ezt a számot! Szinte országos ismeretségre tettünk szert. Saját, igen komoly felszerelés van a birtokunkban, amivel minél jobb hangzással tudjuk, rajongóink zenei éhségét maximálisan kielégíteni.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 18.