Dolce Vita zenekar

Vissza

Esküvők, partyk, utcabálok, bulik igényes zenei szolgáltatása. A csapatra jellemző a fiatalos lendület és a teljes odaadás. A hanganyagokból, képekből, videókból kiderül, hogy a fiúk egy teljesen új szemléletet képviselnek. Vállalnak 40 perces klub és nosztalgia diszkós fellépésektől kezdve, 2-3 órás céges partykon, rendezvényeken keresztül, 10 órás esküvőkig mindent, ami a zenei szolgáltatás témakörben fellelhető. Műsoruk főleg a 70-es 80-as évek nagy slágereiből állnak, de természetesen eljátsszák a modernkor remekeit is. Kívánságra külön műsorlista rendelhető, amit a megrendelő igényei szerint állítanak össze. Ha az este két részből áll, mely egy vacsorát és egy táncolós bulis időszakot jelent, akkor ebben az esetben, a vacsora alatt, lágy Jazz zene varázsolja színesebbé az este ezen részét, majd utána következhet az igazi mulatozás

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.