Dvorák Gábor- pantomim

Vissza

1976-78-ban a budapesti Thália Színházban szerezte meg kezdeti színházi tapasztalatait. 1982 óta hivatásos pantomimművész, pantomimtanár. 1984-88 között főként külföldön dolgozott, tanított / Svájc, Németország, Ausztria /. 1984-ben megalakította a Ludens Pantomim-et. 1987-től rendszeresen kurzusokat tart itthon és külföldön /Vorbühne Zürich/. Először Cegléden, később Budapesten hozott létre stúdiót. 1989-ben tanítványaival megalakította a "ZUG" PANTOMIM-et, mely 1999 óta D.G. PANTOMIM SZÍNHÁZI TÁRSULAT-ként, 2002 óta DVORÁK PANTOMIM SZÍNHÁZ néven működik. 2000-től 2003-ig részt vett bábszínész-képzésben, mint pantomimtanár /Kabóca Bábszínház/. 2006/2007-ben a Pesti Magyar Színi Akadémián oktatott színpadi mozgást. Jelenleg is tanít: felnőtteket, illetve siket és nagyothalló gyerekeket. Előadásaira jellemző az ironikus hangvétel, a humor és a közérthetőség. Stílusa a klasszikus pantomim elemeire épül, de az abszurd megfogalmazások is megtalálhatók jelképrendszerében. Egyedi jellemzője az a sajátságosan izgalmas atmoszféra, amely a közönséggel szoros kapcsolatot tartva, a nézőket alkotó részesévé teszi az előadásnak. Főbb alkotásai: Illúziók; Mozdulatok humora; Egynyári szerelem; Megzavart nyugalom; Ötórai tea; Bohóc-cirkusz; Játsszunk pantomimet!; Emberek és "emberek"; Murphy törvényei; Öregek; Alamuszi nyuszi; Békakirály

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.