Epidemic

Vissza

Weboldal: www.christian-epidemic.hu/indexhun.html

A zenekar ’96 novemberében alakult, először a minden napos próbák mellett egy angol nyelvű demot rögzítettünk Remember címmel. Felléptünk néhány tehetségkutató fesztiválon majd elkészítettük második demonkat Thought Creating God címmel, ez az anyag óriási előre lépés volt, mind a szakma mind a közönség elismerését kivívta. A zenekart többször is vendégül hívta a Replika, az Intense majd egy egész országot felölelő turné kezdődött közösen a Carbon Cage zenekarral .A 98-as évet újabb országos turnéval kezdtük immáron a Testimony és a Diafragma zenekarokkal. A nyarat a fesztivál fellépésekkel töltöttük így jutottunk el az LMS fesztiválra, illetve a PEPSI SZIGET -re is ahol a közönség nem várt sikerrel ajándékozott meg minket. A zenekar ez idáig szinte az összes nagyvárosban fellépett már többek között: Debrecen, Szeged, Sopron, Kaposvár, Nagykanizsa, Bp., Tatabánya, Esztergom, stb. Majd ősszel egy teljesen önállóturné, ahol az országon két előzenekart vittünk végig igen szép sikerrel. A 99-es év elején, pedig megjelentettük a Gyász című kazetta EP-t, ami egy 22 perces kétnyelvű anyag. A kazetta bemutató koncert sosem látott sikert hozott, ami a Lyukban volt a Sear Bliss és a Tormentor társaságában. 2000-ben a zenekart leszerződtette a Nephilim Records és még ebben az évben megjelent a zenekar első albuma az Isteni Orgia. A lemez bemutató koncert turné a Pokolgép társaságában zajlott, ahol rengeteget tanulhattunk és sok tapasztalatot gyűjtöttünk. Az első videoklipünk is ebben az évben készült a Fájdalom Koronája című nótára. Majd Az isteni Orgia albumról további két videoklip készült, egy magyar nyelvű (Vad Ima) és egy angol nyelvű ( Symbolical Harmony). A videók egy Petőfi Csarnokbeli koncerten készültek, ahol az Ektomorf és a Pokolgép társaságában léptünk fel. A koncerteket követően azonnal neki álltunk a második album elkészítésének majd 2001 májusában bevonultunk a HSB stúdióba, ahol felvettük az Eltörölt Világ címu második albumunkat. Sajnos ez az album a kiadó anyagi nehézségei miatt csak egy év késéssel jelenhetett meg. A Nephilim összeomlása után a Nile Records szavazott nekünk bizalmat. 2002 nyarán végre megjelenhetett az Eltörölt Világ magyar-angol dupla cd-s formátumban. A z albumot lemezbemutató turné illetve egy teljes év koncertezés követte. A nyári fesztiválok és a minden év augusztusában megrendezésre kerülő Harag Napja fesztivál után egy kis időre megpihentünk majd a 2004 évet ismét egy intenzív országos turnéval inditottuk. A szokásos nyári fesztiválok után pedig nekiláttunk a zenekar harmadik albumának. 2004 őszén és 2005 tavaszán egy koncertmentes termékeny időszak következett a Christian Epidemic életében. 2005 januárjában újra kiadásra érett az Isteni Orgia immáron dupla cd-s kétnyelvű formátumban sok extrával kiegészítve. Áprilisban, pedig a P.Studió-ban elkészült a Könnyek Könyve. Röviden ennyi a Christian Epidemic közel egy évtizede néhány szóban. Valakinek minden, valakinek semmi. Köszönet mindenkinek. Sok mindent köszönhetünk sok embernek és nagyon sok mindenre büszkék vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy sokszor voltunk szerencsések, de mindig meg kellett dolgoznunk a sikerért, semmit nem kaptunk ingyen. Mindenre büszkék vagyunk de leginkább a közönségünkre. Köszönjük a közösen végig zúzott kb.: 250 koncertet, a 7 Sziget Fesztivált, a 6 Haragnapját, a Nephilim Fesztiválokat és a Summer Rock-ot. Köszönjük, hogy olyan zenekarokkal játszhattunk együtt, mint a Sodom, a Kreator, a Cannibal Corpse, az Obituary, az Immortal, a Sear Bliss és a Tormentor. Köszönjük, hogy játszhattunk a Petőfi Csarnok-ban, a Fekete Lyuk-ban, a Wigwam-ban és az ország szinte valamennyi nagyvárosában. Köszönjük a két demot, az Ep-t,és a három albumot. Köszönjük a videókat és a leveleket. Köszönjük hogy meghallgattatok, megnéztetek és sokmindent megértettetek abból ami számunkra azt jelenti: élet értelem. Ami a mi számunkra azt jelenti: levegőt venni és zenélni. Ami a mi számunkra azt jelenti: gondolkodni és gondolkodtatni. Ami a mi számunkra azt jelenti: hitet adni és elvenni. Ami a mi számunkra azt jelenti: CHRISTIAN EPIDEMIC.
Remember 1996' , Thought Creating God 1997', Gyász Ep 1999', Isteni Orgia 2000', Eltörölt Világ/ World Erase 2cd 2002', Isteni Orgia/ Divine Orgy Re-Master 2cd 2005', Könnyek Könyve/ Tome of Tears 2cd 2005'.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.