Etna

Vissza

1978-ban három taggal alakult meg először az ETNA együttes. Harnyos Ferenc gitár, Harnyos József dob, ének és Szaszkó János basszus gitár. Rock zenét szívtunk az anyatejjel, így egyértelmű volt, hogy milyen stílusú zenét játszunk. P. Mobil "Nálam mindig két forint ez a dal" üvöltöttük kezdetleges felszerelésünkkel. Nagyon sokat gyakoroltunk és tanultuk a számokat. Közben zenei alapképzettségünket fejlesztgettük. Játszottuk a jó bulikat. Még most is jó rágondolni azokra az időkre. Válogathattunk a példaképekben P. Mobil, EDDA, Korál, Piramis, Karthago, Deep Purple, Led Zeppelin stb. Pár év és eljött a katona idő, sorban hívtak be bennünket. Amikor leszereltünk jött a család-alapítás, a zenekarnak annyi lett. Egy ideig tartogattuk a hangszereket, majd eladtuk. 1997 közepére ugrunk az időben. Öcsém, Joci vett egy dobszerelést csak úgy szórakozás képen. Olcsó volt, rossz is volt, de dob volt, aminek az lett a következménye, hogy dobolni lehetett rajta. Költött rá egy kicsit, kipofozgatta, már kezdett hangszer kinézete lenni. Egyik barátomnak véletlenül volt egy gitárja, amin még húrok is voltak, elkerülhetetlen volt, hogy a kezembe kerüljön. Már ketten éreztük azt a régi bizsergést, amit 20 éve nem éreztünk. Már tudatosan kerestünk tagokat. A régi basszerosunk akkortájt nem ért rá, így megfűztük azt a srácot, aki kölcsön adta a gitárját, hogy ugyanmár tanuljon basszusozni. Így is történt. Rajnoha Bánknak hívják az illetőt. Pár hónap múlva már billentyűsünk is volt, Tóth Zoltán. Gyakoroltun most már keményen. 1998 május 1. Az első fellépés közönség előtt. Innen számítjuk az ETNA együttes második megalakulását. Nyáron indultunk az Omega tehetségkutató elődöntöjén két demóval, de sajnos nem jutottunk be. Viszont Abádszalókon az Orosz Győzőék által rendezett Rockpódiumon különdíjasok lettünk. Számunkra ez volt a legnagyobb díj, hiszen fellépési lehetőséget nyertünk az Orosz Győző Junior Band-del, és a Cikk-Cakk Campany-vel. A Cikk-Cakk Campany-ről csak annyit, hogy olyan híres tagokból állt, mint Gidófalvi Attila ( Karthago, Lord ), Varga János ( East ), Donászy Tibor ( EDDA, TRB ). Nagyon sokat tanultunk tőlük. Ezúton is szeretném megköszönni Orosz Győzőnek a lehetőségeket. Kösz Győző király vagy!!! Mivel a basszerosunk fiatal srác volt megint betett a katonaság. Bánkot behívták védeni a hazát. Kezdtük elölről, basszerost kerestünk. Gyorsan találtunk Rác Norbert személyében, aki hamar utólért bennünket, így újra nyomultunk. Volt egy nagy gondunk, nevezetesen az, hogy az öcsém énekelt a dob mögül, ami két szempontból is káros. Az egyik, hogy megosztotta a figyelmét, így vett el mindkét dolog teljesítményéből. A másik pedig, hogy nem tudott kontaktust teremteni az igen tisztelt közönséggel. Állandóan kutattunk szólóénekes után. Ahol csak lehetett mindenhol felléptünk. Később megint tag cserék történtek. Sikerült visszahódítanunk az alapító tagunkat Szaszkó Jánost. Billentyűsünk elhagyott bennünket, nem baj jött egy másik, és találtunk egy nagyszerű énekest. A tagcserékben olyan szerencsénk volt, hogy mindig jobb állt az előző helyére. Ebben a felállásban 2002 óta vagyunk és ez stabilnak tűnik.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 18.