Fenyő Miklós

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Fenyő Miklós 1947 március 12-én született Budapesten, a XIII. kerületben Újlipótvárosban, Angyalföld határán. Édesapja, Fenyő Elemér gépészmérnők volt, Édesanyja, Gonda Alice kozmetikus. Iskolai tanulmányait a XIII. kerületi Pannónia utcai általános iskolában kezdte, majd az Amerikai Egyesült Államokban,a New York-i Jackson Heights Primary School-ban és a First Manhattan Grammer School-ban folytatta, végül Budapesten, a Könyves Kálmán Gimnáziumban tett érettségi vizsgát. Szülei korán megkezdték zenei taníttatását, egész gyermekkorát végigkísérte a zongoratanulás. Fenyő első amatőr zenekarai a Szent István parki környezetben formálódtak. 1967. Megszületett az első saját szerzeménye Csavard fel a szönyeget címmel. Ugyanebben az évben megalapította a HUNGARIA együttest a hivatásszerű zenélés szándékával. 1968. A HUNGARIA együttes első nagy megmérettetése az országos KI MIT TUD? vetélkedőn történt, melyen a Csavard fel a szőnyeget című dallal első helyezést értek el....... 2007. Január 5-én, 200. előadásához érkezett a Made in Hungária című musicalje a József Attila Színházban. A darabot immár hat éve játsszák töretlen sikerrel. Március 12-én, 60-ik születésnapján nyílvános előadással és rengeteg meglepetéssel köszöntötte a József Attila Színház. Ezen az estén a Rózsa Records képviseletében Rózsa Istvántól átveszi a 2004-ben megjelent Mr. Rock and Roll című albumáért járó aranylemezt. Tiszteletére életmű-kiállítás nyílik a színház előcsarnokában, mely közel 1 hónapig látható, és pályafutása legfontosabb állomásait mutatja be. Augusztus 25-én és 26-án 10. jubileumi koncertjét ünnepli a Margitszigeten. Ebből az alkalomból dupla koncertet ad, amire ezúttal nem két, hanem négy sztárvendéget hív. Ugyanezen a napon jelenik meg legújabb albuma, Kell egy Álom címmel. A kiadványon a legfrissebb dalok mellett hallhatóak az "Aranycsapat" című musical legnagyobb slágerei is. Ősszel, Miklós korábbi musicaljét a Hotel Mentholt, a Budapesti Operett-és a Győri Nemzeti Színház után, a veszprémi Pannon Várszínház is műsorára tűzi.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 18.