Fókatelep

Vissza

A Fókatelep zenekar 2007-ben alakult Korai Öröm tagok rendeszeres jam session-jei alapján, kezdetben még "Korai Jam Session" néven. Oláh Annamária énekesnő csatlakozásával a kezdeti, instrumentális darabok fokozatosan nyerték el mostani dalformájukat, s a zenekar improvizálós, belassult, ambient-sátras ("fókatelep") szabadcsapatból markáns, pszichedelikus folk- rock együttessé alakult. A kezdeti kis klubkoncertek után a zenekarnak egyre nagyobb, rangosabb helyszíneken nyílt módja a bizonyításra. Így többek között sikeres koncertet adott több vidéki nagyvárosban, vagy pl. a Szépművészeti Múzeum Hundertwasser kiállításának zárónapján is. A zenekar nem csak hazánkban, külföldön is felkeltette a szervezők érdeklődését, így ősszel már Dániában tartják európai lemezbemutató turnéjuk első koncertjeit.
Első lemezén a zenekar elsősorban a magyar, de olykor bolgár, francia, vagy akár indiai nép-és műdalok világába kalauzol minket, energikusan, rockosan előadott zenei formákkal kísérve. A Fókatelep, bár zeneileg több, látszólag egymástól távol álló stílusból is merít, (népdal, sanzon, metál, elektronika) egyik mellett sem kötelezi el magát, inkább ezek sajátos keveréke alakítja, határozza meg a sajátos "fóka- soundot". Így pl. hallhatunk indiaias "raga-rockot" (Yallah Yallah), lassan hömpölygő, doomosan súlyos "zongora-metált" (Szállj el), a Szomorú Vasárnap feldolgozásával pedig egy igazán magyaros, trip-hop elemeket is használó dal született: hiszen szövegben, hangulatban mi más is képviselhetné jobban e műfaj magyar változatát, mint Seress Rezső világszerte ismert klasszikusa? Az ethno-folk érzést Annamari szárnyaló éneke mellett tovább erősíti Nikola Parov vendégszereplése is, aki több dalban játszik tradicionális fúvós hangszereken, ill. hegedűn. Három szerzemény (Indulj el?; Hej, búra- búra?; U Stankini) erejéig saját gyökereiket is felidézik: ezek a Korai Öröm '97-es, ill. 2001-es albumán található témák "újrahasznosításából" születtek, így nem véletlenül lehetnek majd ismerősek a zenekar rajongóinak.

(forrás: internet)

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.