Georgikon Néptánc Egyesület

Vissza

Weboldal: www.neptanc.georgikon.hu/

Történet: A Georgikon Néptáncegyüttest 1958-ban alakították az akkori keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia hallgatói és dolgozói, Georgikon Népi Együttes néven. Az együttes Keszthely egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező kulturális csoportja, mely a város ünnepi és turista rendezvényeinek állandó színfoltja, kulturális programjainak szervezője. A megalakulástól napjainkig több elismerést szereztek hazai és nemzetközi fesztiválokon. Sikereinkről több televízió-felvétel és fesztiváldíj tanúskodik. Felnőtt együttesünk tagjai középiskolások, egyetemisták, valamint városi és városkörnyéki dolgozó fiatalok. A néptánc oktatáson, gyűjtésen és hagyományőrzésen túl olyan tevékenységeket is ellátunk, melyek minden korosztálynak, több száz gyermeknek és felnőttnek, vagyis generációknak nyújt gazdag programot, aktív időtöltést régiónkban. Rendszeres résztvevői és szervezői vagyunk olyan rendezvényeknek, melyek nem csak felnőtt és gyermekegyütteseink tagjainak, hanem családtagoknak, és minden érdeklődőnek szórakozási, ismeretszerzési, képességfejlesztési lehetőséget nyújtanak. Ilyen az Élő Hagyomány Sorozat, melyet a Család Iskola és Művészeti Alapfokú Iskolával együtt évek óta nagy sikerrel szervezünk. A megalakulástól napjainkig elismerésre méltó eredményeket ért el együttesünk néptáncos és egyéb kulturális eseményeken. Ilyen többek között Ki Mit Tud? televíziós középdöntőjébe jutás (1977) vagy a Végleges Kiváló Együttes cím elnyerése. Az elmúlt több mint 40 évben bejártuk Európát. Útjainkon mindig sikerrel képviseltük hazánkat és örömmel állapíthatjuk meg, hogy rengeteg embert sikerült "megfertőznünk" a magyar néptánc, népzene szeretetével. Az utóbbi néhány évben, előadásokban, nívós megmérettetésekben és egyéb programokban gazdag volt csoportunk élete.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.