Human Error

Vissza

A zenekar 1996 szeptemberében alakult. Már a kezdeteknél elhatároztuk, hogy egyszerű, lényegre törő, durva és mindezek mellett aktív üzenettel, mondanivalóval rendelkező radikális zenét, tehát igazi punk zenét szeretnénk játszani. Büszkék vagyunk arra, hogy a hardcore/punk stílus egy olyan ágát a gyors, nyers, feszes, crusty stylet játszuk, amellyel itthon eddig még így senki sem próbálkozott.

1999 őszétől jó néhány koncertet adtunk Budapesten és környékén (Gödöllő), néhány vidéki városban (Szeged, Miskolc, Kiskunhalas, Hódmezővásárhely, Mosonmagyaróvár) és három alkalommal Szlovákiában (Nove Zamky/Berek, Batorove Kosihy) is felléptünk

2001 elején először Horvátországban, Zágrábban, az ATTACK! klubban volt egy remek koncert, (ahová a HÁTSÓ SZÁNDÉK-ot hívtuk meg magunkkal), majd egy 3 napos mini turné a svéd VICTIMS-szel Ausztriában. A csehországi OBSCENE EXTREME 2001 fesztiválra is meghívást kapott a banda.

2002 elején néhány (Dávid közreműködésével) lenyomott bulik után végre sikerült ráakadni az új gitárosra! Csiga február közepén csatlakozott a bandához és március elején már jött is az első buli.

2003 februárjában új stúdió session került rögzítésre. 2003 márciusában volt egy turné a DIN-ADDICTtel közösen, a helyszínek: Horvátország, Szlovénia, Ausztria. A turné után még volt néhány hazai koncertünk majd a nyár elején Pándi már nem akart tovább dobolni a bandában, így hát véget ért az közös zenélés... Ősszel csatlakozott a zenekarhoz Vigh Endre dobos (BLOOD RAINBOW, GHOLGOTH), akivel ismét beindulhatott a próbálás, az új számok írása.

2004 februárjában debütált az új felállás, majd áprilisban stúdióba vonult a csapat.

(Human Error)

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.