Komonyi Zsuzsi

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Komonyi Zsuzsa vagyok, 1982. július 21-én Kecskeméten születtem, ahol azóta is élek. 6 éves koromtól 13 éves koromig modellkedtem. Diós Kati iskoláját végeztem el. 1994. decemberében megnyertem a `The Nicest Of The World` (A Föld Legbájosabb Gyermeke) versenyt, melynek jutalma egy New York-i út volt. Az énekléssel gimnáziumi énektanárom biztatására 15 éves koromban kezdtem el foglalkozni. Ezalatt a 4 év alatt énekelni, táncolni tanultam. Időnként felléptem egy kecskeméti színésszel. 1999 nyarán a Miss World Hungary szépségversenyen a királynő első udvarhölgye lettem. 1999 őszétől közel 3 évig a TV2 Dáridó Produkció ösztöndíjasa lettem. Szeptembertől 2002-ig rendszeresen a Dáridó című műsor vendége voltam. Ez idő alatt egy évig az UFO együttes énekese lettem. Egy lemezünk készült. Színházi szerepeim: 2003 nyarán az `István a király` című musicalben Gizella szerepét játszottam. 2003 őszétől tavaszig a Vidám Színpadon a Család az interneten.hu című vígjátékban egy fiatal kamasz lányt alakítottam. Most készült el életem első szólólemeze ELSŐ címmel. 2004 májusában Amerikában és Kanadában turnéztam 2 hetet, majd októberben 3 hetet töltöttem Kanadában az Atlanti óceántól a Csendes óceánig.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2017. december 13.