Liszt Ferenc Kamarazenekar

Vissza

Weboldal: www.lfkz.hu/oldal.asp?id=1

Az 1963-ban alapított Liszt Ferenc Kamarazenekar nemcsak a magyar, hanem a világ zenei életének élvonalába is tartozik. A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóiból alakult együttes fennállása óta szinte minden kontinensen fellépett már s olyan világhírű hangversenytermekben is játszottak mint a Carnegie Hall New Yorkban, a Suntory Hall Tokyoban, a Sydney Operaház, a párizsi Théâtre de la Ville vagy az amszterdami Concertgebouw. Első művészeti vezetőjük a felejthetetlen egyéniségű és szakértelmû Sándor Frigyes volt, aki meghatározó szerepet játszott a kamarazenekar munkájában. 1979-ben bekövetkezett halála óta a koncertmester Rolla János vezeti az együttest. Rendszeresen hangversenyeznek Európa szinte minden országában; fellépnek többek között Ascona, Besancon, Edinburgh, Flandria, Helsinki, Luzern, Montreux, Prades, Salzburg, Santander és Moritzburg híres fesztiváljain. Első tengerentúli útjukra 1975-ben került sor, melynek kiemelkedő sikerét követően az Amerikai Egyesült Államok és Kanada mintegy 260 városában köszönthette a zenekart a lelkes közönség. Azóta több amerikai turné áll mögöttük. Japánban is rendszeresen fellépnek- legutóbb 2007 januárjában, koncerteztek a szigetországban, ahol hét nagyvárosban hallhatta az együttest a közönség. Emellett több dél-amerikai körúton is részt vett a zenekar, mely során többek között Buenos Aires és San Paulo koncerttermeiben játszottak nagy sikerrel. Koncertjeiken és lemezeiken számos kiváló magyar és külföldi szólistákkal játszottak együtt: Maurice André, Martha Argerich, Pierre Fournier, Heinz Holliger, David Ojsztrah, Jean-Pierre Rampal, Szvjatoszlav Richter, Msztyiszlav Rosztropovics, Isaac Stern, Henryk Szeryng, Schiff András, Pauk György, Frankl Péter, Hansjörg Schellenberger, Emmanuel Pahud, Vadim Repin, Starker János, Midori, Steven Isserlis és a Laredo Trio neve említhető kiemelt helyen. Repertoárjuk az egész zeneirodalmat felöleli: Monteverditől Bachon és Mozarton át a romantikusokig, a XX. századi zeneszerzőkig számos ismert és kevésbé ismert darabot játszanak. A zenekar eddig több mint 200 hanglemezfelvételt készített különféle kiadókkal, olyanokkal, mint a Hungaroton, az Erato, a Teldec, az EMI, a Quintana és a CBS-Sony Classical. Legtöbb felvételük a Hungarotonnal készült, ahol Ferencsik János után másodikként vehették át az egymillió példányszám után járó emlékplakettet. Párizsban három alkalommal nyerték el a francia Académie du Disque nagydíját és Magyarországon több felvételük kiérdemelte az ,,Év hanglemeze'' címet. A negyvenhárom éves Liszt Ferenc Kamarazenekar kiemelkedő munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 2001. októberében a Zeneakadémián átvették a Hungaroton újabb elismeréséről szóló díját. 2003. augusztusában Sárospatak városa Pro Urbe-díjat adományozott a zenekarnak, majd ugyanezen év novemberében Göncz Árpád átadta a Magyarország Európában Alapítvány oklevelét az együttesnek. A 2006. Március 25-én, Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából, a zenekar átvette a Magyar Művészetért Kuratórium és a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. által adományozott herendi Bartók emlékszobrot, mellyel elismerték, hogy az együttes ,,méltó hordozója Bartók szellemi örökségének''. 1991 óta az együttes az Óbudai Társaskört tekinti otthonának, amely nyugodt körülményeket biztosít a próbáknak s az elmélyült műhelymunkának. A zenekar, mely 2008-ban fennállásának 45. évfordulóját ünnepli majd, mára mind a magyar, mind a nemzetközi komolyzenei élet kiemelkedő képviselőjévé vált s büszkén vállalják, illetve népszerűsítik a világhírű magyar vonószenei hagyományokat a világ minden táján.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.