Lovász László

Vissza

Lovász László – vagy ahogy a hallgatók ismerik: Lovász úr, Lovász apuka – hosszú pályafutást tudhat maga mögött. A tanítóképző főiskolát végzett fiatalember Kecskeméten csöppent bele a média világába: a hírős városban egyszerre rádiózott és tévézett. Innen került a fővárosba: „Volt egy lehetőség, amit kihasználtam: így 1999-ben elszegődtem az Esti Showderbe, gyakornoknak.” Az ország egyik legnézettebb show műsoránál produkciós koordinátori feladatokat látott el. A szépen hangzó kifejezés tulajdonképpen „adásadminisztrációt” takart, illetve „én tartottam Fábry súgókártyáit”. A mai napig állítja, hogy az itt eltöltött két év nagyon jó iskola volt: „Rengeteg mindent, amit tudok, azt itt sajátítottam el: két éven át közvetlen közelről figyelhettem Fábryt.” A showderes ténykedéssel párhuzamosan dolgozni kezdett a szépemlékű Est FM rádióban is, ahol többek között Rádió Petra is kolléganője volt. Egyre növekvő ismeretségeinek és kapcsolatainak hála, a tévés munkák is beindultak. 2001-2002 fordulópont volt: ekkor köszönt el a Showdertől, s ekkor szűnt meg az Est FM, is akkori formájában. Az utóbbiban eltöltött időnek hála, megismerte a Hajós András vezette Emil.Rulez zenekart. Mivel megtetszett neki a csapat zenéje, járni kezdett koncertjeikre. „Tudni kell, hogy Hajós a koncerteken a dalok között mindig gyakran tíz-tizenöt perces monológokat szokott tartani. Arra gondoltam, hogy ez hátha működhetne a tévében is.” Így született meg a TV2-n futó Magánszám című műsor, amelynek László volt a producere. Amikor ott megszűnt, egy rövid időre még átköltöztek a Viasat 3 csatornára. „Nagyon sokan elmondták már, hogy ők fedezték fel Hajóst. Alapvetően annyi a különbség köztük és köztem, hogy én csináltam neki tévéműsort.” De hogyan került a Danubius Rádióba? „Liluval egy közös produkción dolgoztunk, aminek során eléggé megkedveltük egymást.” Amikor Lilu a Reggeli Trióshoz került és a műsor éppen egy harmadik embert keresett, úgy gondolta, hogy az eddig látottak-hallottak alapján László lenne a megfelelő ember erre a pozícióra. „Leültünk Endrével is, ismergettük egymást, aztán kipróbáltuk.” Kezdetben csak telefonon jelentkezett be, röviden hozzászólva az egyes hírekhez. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, s a műsor egyik „oszlopa” lett. Jelenleg a csípős, szókimondó Danubius Csili egyik házigazdája, Rákóczi Ferenccel és Vágó Pirossal közösen. Szabadidejét teljes egészében családjának szenteli, nemrég született Mátyás nevű kisfia kitölti minden idejét. Rajong Joseph Heller és Chaim Potok írásaiért, kedvenc filmje a magyarul Zűrzavar (Hurly-Burly) címen futott produkció. Zenében nem nagyon válogatós, de ha valakit ki kell emelni, akkor az Robbie Williams. www.danubius.hu

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.