Magna Hungaria

Vissza

Weboldal: magnahungaria.uw.hu

...A történet 1995-ben kezdődött, amikor valaki megálmodta ezt a zenekart. Az álmot tett követte, és a barátokból verbuvált kis csapat hangszert ragadott, (volt aki életében először) hogy a maga módján szót emeljen a nemzetet ért sérelmekért, igazságtalanságokért.kkoriban még neve sem volt a zenekarnak Többnyire Egészséges Fejbőr dalokat játszva, gyakoroltunk. A kezdeti nehézségeken túljutva összeültünk, s úgy gondoltuk, azért mi ennél többet akarunk. Fogtuk a kis cetliket és megpróbálkoztunk a szövegírással. A szövegek alá zenét „komponáltunk” és megszülettek az első saját dalok. Közben a tagok is cserélődtek.Az első koncert Szentendrén volt az Egészséges Fejbőrrel, akiknek sokat köszönhet a zenekar. Rengeteg dologban segítettek és lehetőséget adtak, hogy átesve a „tűzkeresztségen” megmutassuk magunkat a közönségnek. Sajnos a koncert után az énekes távozott, és helyére visszatért Loyzi. A váltás nem okozott nagy törést már egy hónap múlva ismét a színpadon álltunk,látta el az ő feladatát is. Általában a Fejbőrrel és az Új hajnallal koncerteztünk a fővárosban. Amikor összeállt az első 12 dal, úgy döntöttünkrögzítjük az anyagot, de sajnos idő és pénzhiány miatt a felvett dalok gyengécskére sikeredtek, így ez a demó sohasem látott napvilágot. A „stúdió munkák” után Vadas Tibor, egyéb teendői miatt távozott körünkből. A gitáros hiányát Dunai József (Golyó) pótolta, aki által a zenénk kicsit Rock n Rollosabb lett.Végre összeállt minden ahhoz, hogy ismét megpróbálkozzunk a dalok rögzítésével. Ezúttal minden úgy és olyanra sikerült, ahogy elképzeltük. Megszületett első albumunk az Őseink földjén, melyet a Rockworld segítségével tudtunk megjelentetni. Köszönet! Első vidéki fellépésünk Békésben volt a Titkolt ellenállás és a Stratégia társaságában.1999A tagok ismét cserélődtek. Golyó kivált azenekarból, utódját keresve leltünk rá Mód Szabolcsra. Fekete József helyett pedig Fekete Gyula ült a dobok mögé. Az élet nem állt meg. Készültek az új dalok és mégfelvettük a második, Mi magyar zenére… című anyagot. Erre az albumra, már külsősöktől is kaptunk szövegeket, melyekért ezúton is köszönetet mondunk. 2001 Újabb csere a dobok mögött. Fekete Gyula helyére, Kovács Attila került. Ő csupán egy koncerten vett részt a Wigwamban, valamint közreműködött az Őrizd és a Névtelenül dalokbetiltott Fehér karácsony apropójára készült Fehér Karácsony – Magyar Betiltva című válogatás lemezen szerepeltek. Ezután Attila valahogy eltűnt. 2002 Novák Előd, (Ifjú Magyarok Egyesülete) Mód Szabin keresztül megkereste a zenekart, és felkért bennünket, hogy készítsünk el egy 8 dalbólmodernebb formában, indulók, melyeket énekelni lehet felvonulásokon, rendezvényeken. A kiadvány célja az volt, hogy a fiatalok is megismerjék ezeket a dalokat, melyeknek van értelme, van tartalma, van jelentése és jelentősége, nem úgy, mit azok az üres, tartalmatlan, semmiről nem szóló zenék, amikkel a médiák szédítik a nagyérdeműt. A stúdiómunkák alatt éppen nem volt dobosunk, így Vraskó János segített ki minket. A felvételeken az Ifjú Magyarok Egyesületének néhány tagja is közreműködött..Mindezek után volt kb. 1 év leállás, aztán újra összeálltunk...2007 A zenekar ismét átalakult. Csere az énekes poszton. Loyzit váltotta Tompach Gyuri. Készülnek az új dalok, kisebb bulikat szervezünk, és ha meghívást kapunk, annak igyekszünk eleget tenni. Szeretnénk, ha minél többen megismernék a zenénket, és a koncerteken velünk együtt énekelné a dalainkat.Forrás:magnahungaria.uw.hu

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 14.