Magyar Rózsa

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Magyar Rózsa nagyszüleinek köszönhetően már gyermekkorában kapcsolatba került magyar tradicionális népdalokkal, csárdásokkal, operettslágerekkel.  A nyári időszakokat főként vidéki rokonainál töltötte, ahol szinte mindennaposak voltak a családi, baráti összejövetelek, események.  Ilyen alkalmakkor főként a szájhagyomány útján terjedő dalok, slágerek biztosították a társaság számára a jókedvet. Elmondása szerint olyan nagy hatást gyakoroltak rá ezek az vigasságok, hogy eldöntötte szeretne minél több ilyen dalt megtanulni, s majd egyszer felnőttként nagyszínpadokon előadni, szórakoztatni a közönséget.

2009-ben valósult meg gyermekkori álma, amikor szólóénekesként első alkalommal lépett színpadra. Repertoárjában azok a dalok szerepeltek, melyeket kiskorától kezdve nagyon szeret és magáénak érez, így például János legyen; Hétre ma várom a nemzetinél; Túl a tiszán.  „Nagy boldogság számomra, hogy a közönség milyen önfeledten és boldogan szórakozott dalaimra.”-emlékezett vissza az első, egyben sorsfordító fellépéséről Rózsa. Az első bemutatkozó fellépésén tapasztalt sikereknek köszönhetően rövid időn belül tovbbi sikeres színpadi szereplések következtek.

2010. április 7-én megjelent első, egyben bemutatkozó nagylemeze, melyre a sokak számára közismert és kedvelt dalok mellett vadonatúj szerzemények is felkerültek. Magyar Rózsa nem csak szívében és dalaiban őrzi és adja tovább a magyar népi hagyományokat, hanem színpadi megjelenésével is alátámasztja előadói üzenetét.

Ezt követően még 2 nagylemeze megjelent, az utóbbi 2015 decemberében. Mindemellett pedig naponta látható a Muzsika TV – Kívánságpercek című műsorának háziasszonyaként.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 14.