Mars-Hal

Vissza

Weboldal: www.mars-hal.fw.hu/

A Mars Hal zenekar története tulajdonképpen 2003. végéig nyúlik vissza, mikor is Lacus találkozott Lacáékkal, és megbeszélték, hogy alakítanak egy Nirvana emlékzenekart. Igazából Lacus csak csatlakozott a már meglévő Holt Pont zenekarhoz, akik mind móriak voltak és akkor Punk-Rock stílusban nyomták. Az új zenekar annyiban különbözött a Holt Pont felállásától, hogy a ritmusgitáros Robi fogta magát és átnyergelt a mikrofonhoz. Nem is bántuk meg, mert hihetetetlen, ahogy AC/DC-t énekel!!! Kezdetben a repertoár csak Nirvana számokból állt, melyeket lassan felváltottak az AC/DC és Red Hot Chili Peppers feldolgozások. Hatalmas elánnal vetettük bele magunkat a munkába egy-egy próba alkalmával. Nem egészen pár hónap múlva már kialakult egy 2-3 órás repertoár, amely mostanra már egész estét betöltő koncertprogrammá érett. Kisebb klubokban kezdtünk fellépni, majd később már be tudtunk vállalni nagyobb fellépéseket is. 2004 őszétől havi 1-2 alkalommal állandó vendégei vagyunk a Tombstone Music Pub-nak Móron. Ez évtől motoros találkozókon is felkértek minket zenélni, sőt Szilveszerre már egy évvel korábban igényt tartottak ránk. Szerencsére a repertoárunk napról-napra bővül, most kb. 60-70 számból áll. A teljesség igénye nélkül: AC/DC, Red Hot Chili Peppers, Guns n' Roses, Van Halen, P. Mobil, P. Box, Green Day, Nirvana, Hooligans, R.E.M., Dire Straits - feldolgozásokat játszunk, tehát mindent, ami egy igényes élő rockbuli része lehet. A zenekar szívesen tesz eleget bármilyen felkérésnek, legyen az egy nyugis beülős hely, vagy egy őrületes rockkoncert. A kapcsolat link alatt megtalálható elérhetőségünk.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.