Maszk Bábszínpad

Vissza

A budapesti Maszk Bábszínpad Szelek szárnyán, várak ormán zenés el?adása egy középkori várrege bábos feldolgozása. A Mátyás királyról és csalafinta udvari bolondjáról szóló történet helyszíne Bátork?-vára. A vidám el?adás végén az is kiderült, hogy a Márkus bolond szekrénye, nem más mint az a barlang, amely a - legenda szerint - azóta is az ? nevét viseli. El?adás után a középkori hangulat varázsa nem foszlott szét rögtön. A társulat tagjai középkori gyermekjátékokra invitálták a résztvev?ket. Volt itt lovagi torna: marionett lovacskákkal kellett a királykisasszony kend?jét megszerezni; diótörés, amely során egy faszerkezetben lefelé guruló diót a kipottyanásakor kellett a fakalapáccsal eltalálni. A csupa kincset rejt? kis zsákocskákkal, pedig egy fadézsába kellett célba dobálni. A Maszk Bábszínpad hivatásos bábszínészekb?l álló társulat, akik el?adásaikban különös el?szeretettel dolgoznak fel történelmi témákat. Produkcióikat szabadtéri el?adásnak szánták, ezért az - egyébként igényes kivitelezés? - bábjaikat is nagy méret? figuráknak alkották meg.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.