Médium

Vissza

Weboldal: mediumzenekar.atw.hu/

A Médium egy Budapesti hard-rock együttes. Tagjai harmincon túliak, akik úgy érzik, hogy a munka, és (akinek van) család mellett hobbiból szívesen játsszák azt a zenét, amit nagyon szeretnek, ami az életük egy része. Ha azt írom, „hagyományőrzés céljából”, bizonyára a tisztelt olvasó röhögőgörcsben fog fetrengeni. Ilyesmi legfeljebb néptáncegyüttesek kapcsán hangzik el. Pedig az ezredforduló táján nagyon úgy nézett ki, a rockzene a múlté. Úgy éreztük, ez csak néhány magunkfajtát érdekel. A helyzet szerencsére azóta változott egy kicsit (de azért olyan nagyon nem). 2001-ben alakultunk, de a történet több mint tíz évvel korábbra nyúlik vissza. Egy olyan korszakba, amikor ha egy arcot már láttál három koncerten, a negyediken már szóba elegyedtetek, legközelebb pedig már barátokként üdvözöltétek egymást. Ez volt a levegőben. Laci, Feri és Ákos, valamint egy negyedik barátunk, Kovács Zsolti is hasonló módon ismerkedett meg, és a barátságot egy közös zenekarral pecsételték meg, ez volt a Metal Szekta. (Feri ekkor még szólógitáros volt, a basszusgitárt előbb Ákos, majd Kovács Zsolti kezelte). A fiatalos lendülettel (és tapasztalatlansággal) összehozott zenekar ugyan szétment egy jó év után különböző (emberi és zenei) okok miatt, de a barátság megmaradt. Később mindannyian megjártunk más zenekarokat (Feri és Ákos közösen is, sőt egy kis kirándulást is tettek a folkzenébe az Adria együttes tagjaként). 2001 tavaszán hívta föl Feri Ákost (aki épp egy kisebb műtétből lábadozott), hogy mi lenne, ha újra együtt zenélnének. Az ötletet próbák követték, és már néhány ötlettel a tarsolyban felkeresték Lacit, aki egy rövid hezitálás után igent mondott (A negyedik tag, Kovács Zsolti időközben családi okok miatt abbahagyta a zenélést). Meglepődve tapasztaltuk, hogy azokon a dolgokon, amelyek annak idején szétváláshoz vezettek, milyen könnyen túl tudtuk tenni magunkat idővel, (amire legjobb bizonyíték, hogy már ötödik éve játszunk együtt változatlan felállással). Hiába, öregszünk, na :-))) Énekesnek Arányi Zsoltot javasolta Ákos, akivel szintén évekig játszottak együtt az APA Blues Trióban (mely később APA Blues Banddá bővült). Zsolti énekével és szájharmonika játékával egy kis bluesos ízt visz a zenekar alapvetően hagyományos hard rock zenéjébe. Saját dalaink a műsor jó 75%-át teszik ki, a többi idegen szám, illetve feldolgozás, de szeretnénk ezt az arányt még jobban a saját dalok irányába eltolni. Idáig két demót rögzítettünk, az elsőt 2002-ben, a másodikat 2005-ben. Hobbyzenekar lévén elsősorban kis klubokban játszunk, bár párszor már lehetőségünk nyílt ismertebb zenekarok, előadók (Deák Bill Blues Band, Takáts Tamás, Pál Utcai Fiúk, Benkő Zsolt, P. Box) előtt is fellépni. 2006 -tól Soós Norbert személyével, eredeti Hammond orgona a zenekar hangzását. Ami a jövőt illeti, falrengető terveink nincsenek, de szeretnénk ezt a zenét tovább játszani, amíg csak lehet.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.