Meserét Bábszínház

Vissza

A meserét Bábszínházat az Állami Bábszínház bábszínész képz?jén 1988-ban végzett bábm?vészek alapították meg 1999-ben. Azóta folyamatosan járjuk az országot el?adásainkkal. A f?ként állatokról szóló meséket els?sorban a 3-10 éves korosztálynak készítettük. Hitünk szerint az ilyen korú gyermekek leginkább az állatmesékkel tudnak azonosulni, hiszen minden figura magában hordoz egy-egy emberi jellemet. A bábokat és a díszleteket minden esetben iparm?vészek készítik, a zenéket pedig hivatásos zeneszerz?k komponálják. Fogyatékos gyermekekkel foglalkozók figyelmébe: Halláskárosult gyermekeknek is játszunk el?adásokat. Ilyenkor saját jeltolmácsunk segíti a történetek megértését, de más fogyatékkal él? kicsikhez is elvittük már el?adásainkat. Vak gyermekeknek például úgy tettük láthatóvá a meséket, hogy az el?adás bevezetése képen, kézbe vehették a bábokat.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.