Nevesincs Színház

Vissza

1992 nyarán, Glatz Ferenc jóvoltából a PRO RENOVANDA CULTURA HUNGARIAE ALAPÍTVÁNY egyszeri támogatásából jött létre, mint afféle "alternatív" színházacska. A véletlen, majd a főváros jóvoltából a volt Körszínházban, a városligeti GLOBE SZÍNHÁZBAN kaptunk "szükség lakásként" elhelyezést és évi 80-90 előadást. E nem remélt szerencse következtében fél év alatt 5 (öt!) bemutatót tartottunk, mely 168 előadást élt meg. Zömmel szociálisan hátrányos helyzetű, szegény gyerekeknek játszottunk: napközis táborokban, iskolák tornatermeiben, Főváros, majd a környező vidék művelődési házaiban. 1994-től 1998-ig bekerültünk a legjelentősebb pályázatok alapítványainál a "támogatandó" együttesek legalsó kategóriájába. Igaz, ebben az évben már 11 darabból állt a repertoár, és 266 előadásunk több mint 60.000 nézőt vonzott. 1995-ben tovább nőtt a teljesítményünk: 5 újabb bemutatóval bővült a mű sorkínálatunk, 291 lett az előadásszám és kb. 70.000 a nézőszám. 1996-ban 17-re emelkedett az "évelő" repertoárunk darabjainak a száma, 299 előadásunknak megközelítőleg 75.000 gyereknézője volt. A növekedésnél jelentősebb tény, hogy ebben az évben kezdtük kiteljesíteni a történelmi sorozatunkat. A honfoglalás és az 56-os forradalom évfordulói adtak erre lehetőséget. Ez már jobbára a felső tagozatos iskolásoknak is szólt. Ebben az évben volt a legtöbb darabunk: 19, de 236-ra csökkent az előadásaink száma és 62.000 -re a nézőszámunk. Ez szükségszerű volt, mivel ilyen gazdag műsor fenntartása egy "kőszínháznak" is nagy erőfeszítésébe kerülne. Ugyanakkor minőségi cserékkel javítani kívántunk a produkciók szakmai színvonalán. Ősszel így is 6 színdarabot le kellett vennünk a műsorról, mivel se időnk, se pénzünk nem maradt a kellő felújításra. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy színházunk legfőbb hajtóereje az, hogy: "az iskolai irodalom-, és történelemoktatás élő szemléltető példatára lett". 1997 tavaszán meghívtak bennünket az Országos Gyermekszínházi Találkozóra. Ősszel pedig a Magyar Televízió pályázatán televíziós közvetítési jogot nyertünk. A sors fintora, hogy ebből nem lett semmi, mivel 1998-ra elfogyott a pályázatot kiírók pénze. A következő években tovább nőtt a repertoár, mely 2001-re már 21 színdarabot tartalmaz, de csökkent az előadás- és nézőszám. Ennek oka a megnövekedtet próbaigény volt, valamint az a szerencsétlenség, hogy 2000. januárjában leégett a Globe Színház. Így évi 90 előadástól estünk el véglegesen. A főváros, nevezetesen dr. Demszky Gábor főpolgármester úr segélye jóvoltából sikerült pótolnunk anyagi veszteségeinket. A Kispesti Munkásotthon alkalmi segítségként befogadott bennünket. Így életben maradhattunk. "Van hol próbálnunk, és elhelyeznünk a színházi eszközeinket." De valódi színházi otthonunk máig sincs. 1999-ben az előadásszámunk 272 volt, 2000-ben már 190. A közönségünk is lecsökkent - a hétvégi előadások hiánya miatt - 50-52000 főre. Ez a teljesítmény 2000-től máig állandónak mondható - annyi változással, hogy egyre többet tudunk vidéki vendégszerepléseket vállalni. A megyei Pedagógiai Intézetek / felismerve milyen szerencsésen segíti színházunk repertoárja az iskolai irodalom- és történelemoktatást / félévente eljuttatják műsorfüzeteinket az iskolákhoz, gimnáziumokhoz. 2002-től THEATRUM HUNGARICUM néven hirdetjük az ifjúsági előadásainkat. E produkciókat természetesen, már felnőtt közönségnek is szánjuk.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.