Rácz Kati

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Rácz Kati, a magyar pop és jazz élet kiemelkedő egyénisége. Ma kimegy a színpadra a közönség, csak érzi, hogy elönti a végtelen tűz, zene, és energia, mely Katiból árad. 6 évesen kezdte a zenetanulást. 12 évig klasszikus-zongorát, majd jazz-zongorát, és éneket tanult. 18 évesen az érettségivel egy időben kész zenésszé vizsgázott. Ma a médiák egyik kedvenc előadója. Két albuma jelent meg eddig, az első címe Rácz Kati a másodiké Búcsú Cserháti Zsuzsától.Elkészült a harmadik albuma is, melyet Ember Péter zeneszerzővel alkottak meg, és a Produc's Kft. kiadásában jelent meg nemrégiben Egy Bárban címmel. Kati elsők között kapott Lyra díjat, mely előadóművészi díj, valamint 1995-ben Forssa-ban Jazz fesztiválon Nagy díjas művésznő lett. Ma azt mondjuk, hogy Díva, egyértelműen Rácz Kati jut eszünkbe. Immár 3 éve saját zenekarával járja az országot, de ha kell rendezvényeken fél playback műsort ad, mely a mai pop zene palettáját tartalmazza. Rácz Kati maga a zene, az öröm, és az igaz művészet.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.