Re-Tech

Vissza

A Re-Tech zenekar ötlete először 2003-ban merült fel a két alapító tag fejében, de egyéb elfoglaltságaik miatt csak 2005 elején kezdhettek el ténylegesen dolgozni az első nagylemezen. Szami az elmúlt nyolc évben, a hazai pop-piacon kiemelkedő sikereket elért V-Tech együttesben tevékenykedett. Zsenyával is "Álmodoztam" című lemezük felvételénél ismerkedtek és barátkoztak össze, aki ezután éveken keresztül dolgozott együtt a popduóval, mint dalszerző, billentyűs, és hangmérnök. Mindkettejük nevéhez számos slágerlista-vezető dal fűződik, munkáikat arany és platinalemezekkel, tüntette ki a közönség. 2005 elején csatlakozott hozzájuk a gitáros Botond és a dobos Joey, ahogy pedig a tavasz beköszöntött belekezdtek az első nagylemez stúdiómunkálataiba. 2005 novemberében forgatták le első videóklipjüket az "Itt állok előtted" című dalból, angol és magyar nyelven. Ezzel párhuzamosan szerzői kiadásban jelent meg az első kislemez. 2006 nyarán befejeződtek az első nagylemez stúdiómunkái. A 15 dalt több koncerten be is mutatták a közönségnek. 2007 februárban megjelenik a zenekar második kislemeze a "Valaki indul" című dalból. 2007 márciusában Botond és Joey úgy döntöttek hogy egy másik zenekarban próbálnak szerencsét. Helyükre az ex-Space Monkeez Lalátka Lajos gitáros, és Sasvári Feri dobos érkezik.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.