Sárik Péter

Vissza

Sárik Péter jazz zongoraművész, zeneszerző, tanár. 1972-ben született Cegléden. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 1997-ben. Az évek során majd' minden zenei irányzatban kipróbálta magát: játszott klasszikus-, könnyű-, pop-, latin- és világzenét. A Jazzpression zenekarral 2004-ben elnyerték az eMeRTon díjat, mint "Az év jazz együttese". 2005-ben a Bukaresti Nemzetközi Jazzfesztiválon a "Legjobb külföldi zenekar"-nak választották őket. Bejárták Európát, olyan világnagyságokkal szerepeltek együtt, mint Dave Brubeck, Victor Bailey, Diane Schuur vagy Tuck and Patti. 2007-ben a Jazzy rádió dalversenyén megkapta a "Legjobb szólista" díjat. Mint zeneszerző komoly nemzetközi sikereket mondhat magáénak: 2004-ben az International Songwriting Competition (USA) dalszerző versenyen a Ways című szerzeménye döntőbe jutott, több mint tízezer dal közül került az első 15-be, a közönségszavazatok alapján pedig a harmadik lett. A zsűri elnöke itt Branford Marsalis volt. 2005-ben a brit UK Songwriting Competition dalszerző versenyen az In the street című szerzeménye lett döntős. Szintén 2005-ben az USA Songwriting Competition versenyen ismét a Ways jutott a legjobbak közé. 2006-ben az International Songwriting Competition (USA) dalszerző versenyen a Stream című szerzeménye jutott döntőbe, 15000 dal közül került az első 15 közé. A zsűriben olyan nevek szerepeltek, mint John Scofield, Cassandra Wilson és Tom Waits.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.