Slogan

Weboldal: ummagumma.hu/slogan/

A Slogan zenéjének egyik alapját a széttöredezett ritmusok alkotják. Olyanok, mint amiket a Primus, a Prong, a Jane's Addiction vagy a Leukémia (a kortárs magyar zsenibrigád) is használnak. Másrészt egyértelműen felfedezhető a dalok szerkezetében a progresszív rock. Az ELP-től, a Yes-en át, a King Crimsonig, a Frumpy-tól, a Refuee-n át, a Triumviratig ezt a fajta többszólamú, többrétegű struktúrát használják a valamirevaló zeneszerzők évtizedek óta. Frank Zappa zseniális munkásságát idézik a humoros / kaotikus, időnként oda nem illőnek tűnő témaváltások. Ez egyrészt a dalok hatását fokozza, másrészt a Slogan sajátos humoráról tanúskodik. Egy súlyos / beteg / disszonáns téma után megjelenő harmónia kétszer olyan hatásos, mint ha csak önmagában állna. Erre számos jó példa van a klasszikusok munkásságában. Például Kraftwerk: Ruckzuck, Triumvirat: Across the Waters, Pink Floyd: A Saucerful of Secrets. A Pink Floydot és társait idézi a tényeffektek használata is. Mind hangulatilag, mind szerkezetileg hasonló funkciót töltenek be. Feltétlen meg kell jegyezni a dalok sajátos hangszerelését is. A kezdeti időkben egyértelműen a thrash / power metal sablonja volt a jellemző. Dob, basszusgitár, ritmusgitár alapra férfi énekhang és szólógitár. Plusz „sakálvokál”, plusz tényeffektek. Később egyre több hangszer, egyre többféle vokál is bekapcsolódott. Ahogy az évek alatt a Slogan zenéje egyre egyedibbé és egyre színesebbé vált, úgy lett szükség egyre több hangszer bevonására. Az egyre több integrált műfaj következtében seregnyi vendégművésznek adott feladatot egy Slogan mű megszólaltatása. Például előfordult billentyűs hangszer, bendzsó, cselló, hegedű, brácsa vagy női énekhang is a dalokban. Ennek ellenére nem vált öncélú művészkedéssé, vagy unalmas háttérzenévé. Mindvégig egyértelműen egy húzós rockzenekar maradt a társaság. Metallica / Megadeth jellegű alapokra építkezve mindig maradt elég „dög”, elég feeling egy hangulatos koncerthez. Ez a fajta kordában tartott kettőség a szintén kortárs The Bedlamra volt jellemző. Amit róluk leírtam, az a Sloganre is érvényes: Olyan jól működő szimbiózist alakítottak ki a progresszív rock és a power / thrash metal között, mint a szintén zsenikből álló Atheist. Néháy dalban (pl Ariadne II.) a Slogan olyan színpadias hangot is képes volt megütni, mint a klasszikus Genesis (1970-1974). De jó viszonítási alap lehet még az Exodus zenekar végletekig kidolgozott Pleasures of the Flesh albuma. Vagy olyan ismertebb progresszív metal csapatok munkássága, mint a Queensryche, a Liquid Tension Experiment, a Transatlantic és a Dream Theater. Már a legelső demó-felvételen is elhangzott jónéhány stílusparódia. De később a komoly dalokban is gond nélkül elhangozhatott meditatív jellegű psychedelikus betét. Vagy jazz betét. A Wallachy testvérek, és társaik hatalmas zenei alázatáról tanúskodik, hogy nem erőlködtek azzal, amiben nem voltak maximálisan jók. Például ha szükség volt egy jazz gitárszólóra: vendégművészt hívtak. Nem találták megalázónak, pedig az ország vezető szólógitárosai közül kettő is Slogant erősítette. Ez számomra ugyanúgy példaértékű, mint Brian May hozzáállása az Innuendo felvételeihez. A kinti kortársak közül talán egyedül a Coroner játszik hasonlóan összetett muzsikát. De a Slogan zenéjét legjobban a Voivod korszakalkotó művészetéhez lehet hasonlítani. Mind megszólalásban, mind ritmikában érezhető a közeli rokonság. Ez alatt nem nyúlást kell érteni. Hanem azt, hogy mindkét zenekar a korszak legmodernebb muzsikáját játszotta. (Akárcsak itthon még a Bedlam és a Leukémia) Egyszerűen arról van szó, hogy tehetséges emberek megérezték az idők szavát, és kihozták magukból is és a technikából is a maximumot.