Sub Bass Monster

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

1998-ban tűnt fel a Fila Rap Jam II-n a Nincs nő nincs sírás című dalával Sub Bass Monster. "A név utal a műfajra, a növésemre, a szörny meg amolyan vicces utalás magamra." Ezután az álom folytatódott: lemezszerződés, dalírás. 1999. januárjában megjelent az első Sub Bass Monster maxi, a már jól ismert Nincs nő, nincs sírás-sal, 3 remixszel és két új dallal. Júniusban elkészül az első Sub Bass Monster album, a Félre az útból. Szeptemberben következik a második single, a Gyulafirátót, majd decemberben egy újabb maxi: 4 ütem címmel. 2000. Több, mint 250 fellépés és az első nagy konert, zenekarral a Pepsi Szigeten, több, mint tízezer néző előtt. 2001. áprilisában majd két év után itt az új album első maxija: Időhúzás; május 17-én az új, Tovább is van, mondjam még? című album megjelenése. Máté Szabolcs a Fila Rap Jam legsokatígérőbb felfedezettje. Egy igazi "fazon" sok tehetséggel és kifogyhatatlan energiával. A Nincs nő nincs sírás című dal a '98-as ősz talán legnagyobb újdonsága volt. Az első album 2000. nyarán arany-, majd két hét alatt platinalemez lett. És ez még csak a kezdet... Szabolcs az évezred végének nagy honi befutója. Dalai "magától értetődő természetességgel" belülről fakadnak, és ezek a szövegek rendkívül szellemes formában szólnak mindarról, ami korosztályát foglalkoztatja az új évezred küszöbén. 2001. február közepétől játsszák a mozik az új, Utolsó vacsora az Arab szürkénél című Jancsó Miklós filmet, amelyben Szabi 2 dallal is szerepel, és nem csak hangban, hanem élőben is! Az egyik dal (Visszaszámlálás) a második album egyik sikervárományosa volt, amelyből Időhúzás címmel maxi is megjelent. A gyulafirátóti születésű rapper számára az egyik legfontosabb elismerés az volt, hogy szülőhelye is felismerte szülöttének tehetségét. Ezt bizonyítandó, 2000. nyarán Sub Bass Monster-t Veszprém polgármestere - kiemelkedő kulturális munkájáért - Veszprém város aranyérmével tüntette ki. Sub Bass Monster 2000-ben részesült a létező összes fontos szakmai elismerésben is: 2000. MAHASZ Arany Zsiráf díj, Év felfedezettje (2 díj), IM díj, Év felfedezettje, Év férfi előadója (2 díj), Z+ Tv klipfesztivál Közönség díj. 2002. megint díjesővel indult Szabinak: a Tovább is van, mondjam még? lett az év Rapalbuma a legrangosabb hazai megmérettetésen a MAHASZ Aranyzsiráf szavazásán és az év rappere lett a Bravo Otto választásán.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.