Szent István Gimnázium Jubileumi Szimfonikus Zenekar

Vissza

Weboldal: www.wind.hu/istvanzenekar/

A Tanár Úr így emlékszik: "1954 őszén verbuváltam össze a gimnázium növendékeiből egy 16 tagú vonós-kamarazenekart. Ez volt az alapja a mai nagy létszámú együttesnek. Később az énekkarból a tehetségesebb gyerekeket rábeszéltem a kevésbé népszerű nagyzenekari hangszerek (nagybőgő, rézfúvók, fagott) tanulására. Neves operaházi muzsikusokat kértem fel a hangszeres tanításra (Egerland István, Montag Lajos, Romagnoli tanár úr). A felnőtt zenekaroknál szerzett tapasztalataim után nagy felfedezés volt, hogy mennyi mindenre képesek a gyerekek, akik friss, tiszta aggyal, s a zene iránti ösztönös vonzalommal ülnek le muzsikálni. Igaz, hogy nekik minden új, mindent elölről kell tanítani, de ha egyszer valamit megtanultak, azt egyre jobban képesek megoldani. Benne volt ebben a kor szelleme is - hiszen mire idáig eljutottunk, hogy valódi zenekarként működtünk, eltelt 1-2 esztendő, és a történelmi események sodrása a zenekar tagjaiban így nyilvánult meg. Valamit ők is hozzá akartak tenni a maguk módján a változásokhoz, a lendület, ami akkoriban jellemezte az őket körülvevő világot nekik, a diákoknak azt jelentette, hogy az ő saját tetteikkel tegyenek valami kiemelkedőt, figyelemre méltót. Nekem csupán az volt a dolgom, hogy ezt az energiát megfelelő irányítással kellő mederbe tereljem, és hozzásegítsem őket ahhoz, hogy a külvilág tudomást szerezzen erről. Az eredmény nem maradt el." /Magyar Ifjúság, Korda Ágnes, 1972. vmint a szerk. 1994./

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.