Tiszafüred Néptáncegyüttes

Vissza

Weboldal: http://telepatria.uw.hu/tf/index.html

Tiszafüreden 1980-ban alakult meg a Tiszafüred Néptáncegyüttes, mely fennállásának 25 éve alatt több száz fiatallal ismertette meg a magyar néptánc szépségeit, s ma a Pátria Alapfokú Művészeti Iskola keretein belül a Tisza-tavi régió legnagyobb néptáncegyütteseként működik, képviselve a várost számos bel- és külföldi fellépésén. A PÁTRIA Alapfokú Művészetoktatási Intézményt 1996-ban alapította Bakonyi István. Az iskola alapítását megelőzően 1980-tól az ő irányításával szakköri, együttesi keretek között zajlott a néptáncoktatás szép sikerekkel (Arany I-es minősítés, művészeti díjak, fesztiváldíjak). A történelmi, törvényi, intézményi változások tették szükségessé az önálló, csak néptáncot oktató iskolát. Az iskola fenntartója jelenleg a PÁTRIA 2004 Közhasznú Társaság. Az új intézmény a térség több településén is fölvállalta a néptáncoktatást. Megkezdte oktató-nevelő munkáját Kunhegyesen és Abádszalókon, később csatlakozott Kunmadaras, Tiszaszentimre, Tiszaigar, Tiszaörs, valamint Zagyvarékas. Az iskola hitvallása: Célunk olyan iskolai légkör kialakítása, melyben pedagógus-diák-szülő egyaránt jól érzi magát, megtalálja a tehetségének, képességének megfelelő szolgáltatást. Az intézmény legfontosabb feladata, hogy nevelési, oktatási program alkalmazásával megismertesse a gyerekekkel a hagyományos paraszti kultúra értékeit, amelyben a tánc központi szerepet töltött be, segítsen megtalálni a múlt-jelen-jövő kultúrájának összekapcsolását. Az órákon, fellépéseken, táborokban módunkban áll az ehhez kapcsolódó világképet még szélesebb körben ismertté tenni. Rendezvényeink közül kiemelkedik a Tisza-tavi Folkfesztivál, a Menjünk együtt Betlehembe!című műsorunk, valamint a jeles napokhoz kapcsolódó táncműsorok (farsang, húsvét, a tánc világnapja, pünkösd). Együttesünkben a fellépésekre való készülés mellett fontos a tánc közösségformáló ereje, a néptáncos baráti társaság. Ezt a Tiszafüreden alkalmanként megtartott jó hangulatú táncházaink és sok közös programunk igazolják: a próbák utáni klubunk, az együtt töltött egyhetes nyári tánctábor és a közös összejövetelek, melyeket hol egy Tisza-parti bogácsolás, hol egy közös sportnap, hol egy hagyományos disznótor vagy egy hortobágyi kirándulás apropóján szervezünk.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.