Ungaresca Táncegyüttes

Vissza

Weboldal: www.ungaresca.hu/ungares/ung.htm

A szombathelyi Ungaresca Táncegyüttest 1955-ben a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium diákjai alapították Nagy Árpád tanár kezdeményezésére. Első sikereit nagy múltú középiskolás kulturális fesztiválon, a keszthelyi Helikon Ünnepségen érte el, már akkor országosan jegyzett együttessé vált. Kiugró szakmai siker Pesovár Ernő művészeti munkájának eredménye, aki 1959-1978-ig az együttes művészeti vezetője lett. A csoport 1963-ban szombathelyi központtal a megye vezető együttese lett. Munkásságában három célt tűzött maga elé, melyek együttesen jellemzik művészeti arculatát: - a magyar nyelvterület tánckultúrájának színpadra állítása és bemutatása - a ma embere érzésvilágának megjelenítése a magyar néptánc kincs felhasználásával, táncszínházi produkciók keretében - a történeti tánchagyomány ápolása, melyet névválasztással is jelezni kíván. Az együttes az elmúlt időszak alatt számos országos fesztiválon, versenyen vett részt és nyert el együttesi, szólótáncos és koreográfusi díjakat. Európa országai mellett Ázsiában is jártak, összesen 101 alkalommal képviselték a magyar néphagyományt. Évente átlagosan 60-80 fellépése van a csoportnak. Tagjai diákok és felnőtt dolgozó emberek, akik kedvtelésből táncolnak. Az utánpótlást a csoport mellett működő Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói biztosítják, itt 350 gyermek ismerkedik a magyar néptánc kinccsel. A nagy csoport mellett működik az 1990-ben alakult Senior Együttes, amely nagymértékben színesíti a csoport tevékenységét. Kísérő zenekara a Boglya Népzenei Együttes. Vezetője: Földesi Jánosné. Az együttes kitüntetései, díjai: Kiváló Együttes cím, 1966, 1968, 1971, 1979. Le Collier de bronz díj, Dijon 1968. Arany Fokozat I. osztály, 1972, 1976, 1982, 1988. Miniszteri Dicséret 1974. Nívódíj, 1975. Derkovits Gyula díj 1980. Nemzetközi Folklór Fesztivál Gorizia: Eccelente díj 1983. Szocialista Kultúráért 1985. Showtánc Európa Bajnokság Folklór kategória Európa Bajnoka, 1992, 1993, 1996, 1997, 1998, 1999. Koreográfiai díjak. Balatonföldvár Nemzetközi Fesztivál I.díj- 2002. Zakopane (Lengyelország) Nemzetközi Fesztivál I. díj- 2003. Ez együttes művészeti vezetője: Horváth Győző. Művészeti asszisztens: Csollányné Horváth Krisztina. Az együttes igazgatója: Horváth János.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.