Variházy Kinga

Vissza

Weboldal: www.idealfittness.hu

A tánc mindig fontos szerepet töltött be az életemben. Az első tánclépéseket a latin táncok világában tettem meg, melyek után a hastánc felé fordult a figyelmem, melyhez kezdetben az arab kultúra iránti érdeklődésem vonzott, majd az első órán a zene sokszínűsége és a mozdulatokban rejlő nőiesség fogott meg. Miközben egyre mélyebben ismertem meg a hastánc filozófiáját és mozgásvilágát megértettem, hogy nevével ellentétben nem csak a hasat mozgatja át, hanem az egész testet, szinte minden izmot, beleértve a belső női izmokat is, melyek segítik a szülést és a regenerálódást. Az izmok tudatos használata javíthatja a szexuális élet minőségét, mindemellett segít kifejezni nőiességünket, megőrzi jó kondíciónkat és jó közérzetünket. Számomra ez a mozgásforma lehetőséget nyújt érzelmeim kifejezésére is, éppen ezért, valamint változatossága és napjainkban is alakuló mozgásvilága miatt folyamatosan bővítem az ismereteimet a tánc és a kultúra területén egyaránt. Ennek érdekében beiratkoztam a Fitness Akadémia Sportrekreáció képzésére, ahol a sikeres vizsgák után az Orientális táncoktató kurzuson folytatom tanulmányaimat.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.