Zorán

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Sztevanovity Zorán előadóművész,zeneszerző, gitáros, énekes. 1942. március 4-én született Belgrádban. Szülei diplomáciai szolgálatban kerültek Magyarországra, 1948-ban, Zorán azóta is Budapesten él. A beatkorszak hajnalán, 1960-ban öccsével, Dusánnal megalapítja a Zenith együttest, amely nevét nem sokkal később Metróra változtatja. A Metro az Illés és az Omega mellett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara. Kezdetben ők is angol nyelvű slágereket játszanak, majd 1966-tól saját dalokkal jelentkeznek, legtöbbjük szövegét Dusán írja. A zenekar két nagylemezt, számos kislemezt és rádiófelvételt készített. A hetvenes évek elején a Metro több átalakuláson és stílusváltáson megy keresztül, majd 1972-ben feloszlik. Zorán rövid ideig a Taurus Ex-T basszusgitáros-énekese lesz, majd Nyugat-Európában, a vendéglátóiparban zenél. 1974-ben tér haza, szólóelőadóként próbálkozik, hagyományos táncdalokat is énekel. 1976 nyarán következik be a fordulat Zorán pályafutásában: ekkor kezd el közösen dolgozni Presser Gáborral, munkakapcsolatuk és barátságuk azóta is töretlen. Először egy kislemez jelenik meg, majd 1977 tavaszán a revelációerővel ható első nagylemez. Zorán neve azóta egyet jelent a legmagasabb színvonallal, a „felnőtteknek„ szóló nemes, intellektuális rockzenével, a „háromperces” dalokat átlényegítő gondolat- és képgazdagsággal. A következő két évben az első albumot újabb kettő követi. Az első három nagylemez alkotta trilógián szinte teljes létszámban közreműködik a magyar pop-rock- és dzsesszélvonal. A legtöbb dal szövegét itt is és azóta is Dusán írja. A nyolcvanas években valamivel ritkábban, két-három évente jelenik meg új Zorán-lemez (köztük egy Metro-feldolgozásalbum), és romló gazdasági helyzet, valamint a „nagy magyar közízléscsúszda" beindulása következtében a turnék, fellépések száma is némileg csökken. Ebben az időben Zorán zenei producerként, valamint a Calypso Rádió műsorvezetőjeként is dolgozik. 1991-ben Zorán újra nagyzenekarral turnézhat – immár mecénás cégek támogatásával. 1992-ben egy koncert erejéig újra összeáll a Metro. 1993 októberében Zorán egy vigadóbeli unplugged koncertsorozattal ünnepli pályafutásának harmincadik évfordulóját, majd novemberben a Budapest Sportcsarnokban koronázza meg a sorozatot. Az évforduló kapcsán könyv készül Zoránról, a koncerteket bemutatja a tévé, a vigadóbeli koncertek felvétele pedig CD-n és videókazettán is megjelenik. 1995-től kétévente jelennek meg az újabb és újabb Zorán-CD-k, valamint évi rendszerességgel követik egymást a koncertek a BS-ben, majd annak leégése után az Erkel Színházban. Rendszeressé válnak a tavaszi és őszi országos turnék is: Zorán szinte az ország minden városában megfordul, sok helyütt évente-kétévente visszatérő vendég. A koncerteken hol nagyobb zenekarral, hol kamarafelállásban játszik – de mindig pótszékes telt házak előtt. A 2002-es tavaszi koncertsorozat előtt Zorán bejelenti, hogy a turné után egy ideig hátrébb vonul, lassít kicsit a tempón. Azonban nem sokáig bírja: egy évvel később már újra turnézik, és egy különleges koncertet ad az újonnan megnyílt Budapest Sportarénában: a műsor egy részében a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében adja elő teljesen áthangszerelt dalait. A koncertről CD és DVD készül, mindkettő hamar aranylemez lesz, a DVD eladott példányszáma minden hazai rekordot megdönt. 2004 tavaszán a Vígszínházban koncertezik barátaival, az őszi turnén pedig még a megszokottnál is nagyobb a közönség érdeklődése: több városban akár még egy telt házas koncertet lehetne tartani. Karácsonyra megjelenik egy minialbum, rajta angol nyelvű dalok átdolgozásai – természetesen Dusán magyar szövegeivel. 2005-ben a szokásos tavaszi és őszi turnék mellett áprilisban újabb telt házas koncert a Budapest Sportarénában, ennek anyaga novemberben jelenik meg dvd-n. Készül egy különleges előadás is, egy táncjáték Zorán élő koncertjére; augusztusban, a Veszprémi Ünnepi Játékokon mutatják be neves balettművészek és színészek. Novemberben megjelenik az áprilisi koncertből készült DVD, és hamar platinalemez lesz. Zoránt 2006. március 15-én Kossuth-díjjal tüntetik ki.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.